Nemrég morgolódtam azon, hogy miért vannak, miért lehetnek olyan ligák a Hattrick-ben, amelyekben két csapat kivételével kizárólag botok szerepelnek. Mi az értelmük?
Az Egri Csillagok FC jelenlegi VI.986 ligája is ilyen, és bevallom, egy ideig eltartott, mire rájöttem ennek a helyzetnek az előnyeire. Amikor nyár végén, az 51. szezon kezdetén szembesültem a liga összetételével, először egy kicsit elment a kedvem az egésztől, majd visszajött azzal, hogy mi lenne, ha ligát váltanék? Írtam egy GM-nek a csoportváltási szándékomról. Hamar válaszolt is, hogy szezon közben nem lehet.
Szerencsére.
“Ha citromot kapsz az élettől, csinálj belőle limonádét!” – tartja egy mondás, ebből kiindulva áttanulmányoztam a kialakult helyzetet.
A limonádé elkészült, nem is egészen savanyú, fel lehetett javítani édesebb alkotórészekkel. Azt nem állítom, hogy a világ legjobb itala lett, de a szinte teljesen botokból álló liga más megvilágításba került mixelés közben. A helyzet – egy kevés baljós árnnyal – rengeteg előnyt hordoz magában. Az egész szezon a csapatépítésről szólhat, az alábbi körülményekkel:
- a botcsapatokat egy játékos által (akárhogyan) menedzselt csapat mindig legyőzi, így tizenkét garantált siker vár a szezonban, azt az egy nem botot pedig igyekezni kell legyűrni,
- ennek megfelelően a szurkolók tábora nőni fog, nem beszélve a hangulati értékükről,
- a stadion a hazai meccseken rendre a maximális kihasználtságon, vagy annak a közelében működik (én egy kicsit át is alakítottam emiatt),
- a jegybevétel ezért stabilan magas,
- a szponzorok heti hozzájárulása bőkezűbb, hangulatuk a kialakult helyzetnek köszönhetően a fellegjáró körül alakul,
- szabadon lehet taktikákat próbálgatni, beállítani, begyakoroltatni, edzésprogramot végigvinni, Olaf nem hülye, az első és az utolsó forduló meccse lesz az emberi játékos által menedzselt ellenféllel, közben lehet szabadon szárnyalni.
Nem állítom, hogy most újra feltaláltam a spanyolviaszt (kereket, tüzet, stb.), de a botliga egy adott helyzet, amelyen a későn ébredő játékos nem tud változtatni, de nem is érdemes, hiszen a fent írtaknak megfelelően ki lehet használni az előnyeit.
Aztán persze, végül meg kellene nyerni a ligát, de erre van az egész szezon.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése